Elérhetőségek

Ivánc Község Önkormányzata

Cím: 9931 Ivánc,
Kossuth Lajos utca 119.
Telefon:
+36/94/442-417
+36/94/542-027
E-mail:
ivanc@ivanc.hu


ŐRSÉGI EGYSÉG

2020.04.29.

 

ŐRSÉGI POLGÁRMESTEREK KÖZÖS KÖZLEMÉNYE (2020.04.29)
 
Tisztelt Őrségi Lakosság, Kedves Vendégek!
 
 
A COVID – 19 járvány további terjedése, a fertőzöttek és az elhalálozások számának növekedése sajnos Húsvét után sem teszi lehetővé álláspontunk megváltoztatását a külső területekről, távolabbi városokból, településekről az Őrségbe látogatásokat- és ezáltal a szükséges korlátozó óvintézkedéseink megtételének szükségességét illetően a veszélyhelyzeteben.
 
Fontosnak érezzük ismét felhívni a figyelmet arra, hogy a kijárási korlátozásra vonatkozó központi rendelet március 28-a óta már önmagában is tiltja a szálláshelyek üdülési-, turisztikai- és szabadidős célúigénybevételét minden külön önkormányzati intézkedés nélkül is.
 
Mindezek okán ebben a helyzetben továbbra is az elsődleges kötelességeink közé soroljuk a lakosság biztonságának és már a biztonság érzetének megóvása érdekében is a nem jogkövető magatartás elleni fellépést, amit a helyi polgárőrszervezetek együttműködésével és a rendőrség nélkülözhetetlen háttértámogatásával oldunk meg.
Az önkormányzatok helyi sajátosságokat követő egyedi intézkedései helyi rendeletek formájában jelennek meg és a törvényben maghatározott szokásos módon tesszük közzé azokat (önkormányzati hirdetőtáblák, honlapok, nemzeti jogszabálytár):http://www.njt.hu/njt.php?onkormanyzati_rendeletek
A közös nyilatkozat visszavonásig, vagy a következő aktuális frissítésig érvényes.
 
Megköszönjük az őrségbe látogatni készülők további türelmét és minden helyi lakosnak, szervezetnek - külön a polgárőrségnek és a rendőrségnek az intézkedések támogatását!
 
Óvjuk egymást, óvjuk családjainkat, közösségeinket!
 
 
Köszönettel:
 
Az őrségi települések polgármesterei

 


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Ivánc Község Önkormányzata - Magyar