Elérhetőségek

Ivánc Község Önkormányzata

Cím: 9931 Ivánc,
Kossuth Lajos utca 119.
Telefon:
+36/94/442-417
+36/94/542-027
E-mail:
ivanc@ivanc.hu


Gróf Sigray Antal emlékére

2022.10.18.

Gróf Sigray Antal emlékére - Ünnepélyesen átadták az emlékhelyet az örökösök jelenlétében Iváncon

Ivánc ebben az évben 4 millió forintot nyert a Hungarikum pályázatból a Sigray Antal- emlékhely kialakítására, amelynek ünnepélyes átadására az örökösök jelenlétében került sor.

Az emlékhelyet a Szent Miklós Római Katolikus Templommal szemben található plébániaépületben alakították ki, amely 1907-ben készült. Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek celebrált. Ezután elsőként Gyarmati Tibor, Ivánc polgármestere mondott köszöntőt az emlékhely udvarán. Kiemelte, hogy 2018-ban a gróf nővéréről, Sigray Klárától óvodát neveztek el a településen, és már akkor szóba került, hogy a család esetleg felajánlaná a hagyaték egy részét a falunak, ha az méltó helyre kerülne. Onnantól felgyorsultak az események: 2019-ben 22 millió forintot nyert Ivánc a plébániaépület felújítására a Magyar Falu Programból, majd a Vas Megyei Értéktár része lett a Sigray-örökség. A Hungarikum pályázatból pedig idén nyert 4 millió forintos támogatást a község a Sigray-emlékhely kialakítására.

- Az örökösök felajánlása és a vágyakozásunk most összeért - mondta a polgármester, majd arra is kitért, hogy az emlékhelyet folyamatosan szeretnék bővíteni, emellett a temetőben található Sigray-sírkert felújítását is tervezik. 

- Buzgósággal és hűséggel, ez volt a Sigray család jelmondata, előbbi az Isten-hitre, utóbbi a magyar haza szeretetére vonatkozott. Legyen jelen ez a mondat mindennapjainkban, és családjaink életében - tette hozzá.

V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője így fogalmazott: a kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló politikusra, Sigray Antalra, aki a magyar politika- és kultúrtörténet méltatlanul mellőzött, kissé elfeledett alakja volt ezidáig. A Sigray család mindig is a magyar közélet aktív szereplője volt, jelenlétük a korábbi évszázadokban is meghatározó volt, hiszen a családtagok részt vállaltak a polgári Magyarország létrejöttében. - Sigray Antal örökségét nem lehet és nem szabad elhallgatni, piedesztálra kell állítani, hogy személyét, jelentőségét minél szélesebb körben megismerjék. Ivánc magában hordozza a Sigrayak emlékét, örökségét, amely példa, igazodási pont mindannyiunknak - mondta.

Vámos Zoltán főispán, a Vas Megyei Kormányhivatal vezetője ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy Sigray Antal szülőfalujának, Iváncnak és birtokainak tudatos gazdája, nagylelkű mecénása, a hazai lovas sport kiválósága, sikeres katonatiszt, megfontolt diplomata és kormánybiztos volt. -Elképesztő életút hihetetlen munkabírással, ez szilárd hit nélkül nem lett volna lehetséges. Gróf Sigray Antalt bármilyen szerepbe is helyezte a történelem, bármilyen magasságot és mélységet kellett megélnie, nem távolodott el a hagyomány és az erkölcs értékálló parancsától. Megtapasztalta a tanácsköztársaság véres, felforgató erejét, egyik katalizátora volt az ellenforradalomnak, de rá jellemző módon ellene volt a véres megtorlásnak. Munkássága tökéletes leképeződése a magyar konzervatív politikai hagyománynak - mondta Vámos Zoltán. 

Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója A becsület politikája című könyvéről beszélt, amely 15 évvel ezelőtt készült Sigray Antalról. - A kötet megírásához nagyon sok ihletet kaptam az ivánciaktól. Lenyűgöz Ivánc ereje, talpon maradása és szellemi hagyománya - mondta. Zárásként Schell József, a gróf örököse azt mondta, hogy az egykori személyi titkár, Sárkány Barna mentette meg a főúr hagyatékát, ebből számos tárgy került be a kiállításba. Báró Schell József nem jött üres kézzel az ünnepségre sem: egy Sigray Antalt ábrázoló képet adott át Gyarmati Tibor polgármesternek. Az Őrség Box Klub egy boxkesztyűt ajánlott fel a Sigray-kiállítás számára, merthogy a gróf a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke is volt.  Az emlékhelyet Márfi Gyula nyugalmazott érsek áldotta meg.

 

Forrás: Tóth Judit - vaol.hu

Fotó: Szendi Péter

Hivatkozás: https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2022/10/grof-sigray-antal-emlekere-unnepelyesen-atadtak-az-emlekhelyet-ivancon?fbclid=IwAR0NQu9aPNjvD7qYtnVq1cfU3cfNqrGv5jJ37E32rWqddL6iC_qqhb5D10Q


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Ivánc Község Önkormányzata - Magyar