Érték-mentés másként avagy térképek tanúságtétele

Miért ily kanyargós az utca? Miért írták össze Csonka rét tulajdonosait? Miért okolták a csákányi malmot az ivánciak? Habár „felül a gálya, s alul a víznek árja…” S ez az uralkodás a Rábáé.
1820-at írunk, s összeírunk rétet, szántót, legelőt, melyeket időközönként elönt a folyó bosszúságot okozva jobbágynak, gazdának, uraságnak. A folyószabályozás eredőjéről, a korszak életéről, a vizek természetéről tartott előadást Dr. Kóta Péter főlevéltáros Iváncon, a Sigray Emlékhelyen Kresznerics Ferenc szótáríró, tudós pap születésének 260. évfodulóján.
A közösség cserépkályha-melegben, a Sigray Család bútorai, tárgyai között hallgatta a tudományos és ismeretterjesztő előadást községe múltjának egy meghatározó szeletéről. Felfedező útra indult két napjainkban előkerült egykori térkép nyomán, amiket nagyítva, vászonra nyomtatva őriznek majd a helyszínen, s még sok-sok kutakodásra ad lehetőséget. A megsemmisült grófi levéltár után mégis akadnak dokumentumok. Ezúttal nem újságcikkek vagy lóverseny-jegyzőkönyvek, hanem periratok, amelyek a Rába elterelésének ügyét taglalják, s ezzel együtt megőrizték a házak, telkek elhelyezkedését, azokat a területeket külön jelölve, ahol a folyó rombolt.
Jó érzés látni az emberek arcán a mosolyt, mikor beazonosítják gyermekkoruk helyszíneit, szüleik, nagyszüleik házát, szántóját, legelőjét, mikor kíváncsian nézik, hol volt az út, s hol a folyó. Útmenti kereszt áll ma a szántóföld közepén jelezve, egykor arra kanyarodott az emberfia séta közben. No meg a Halastó, sokak kedves emléke… . Még jobb volt hallani a kérdéseket, melyekre kutatónk kedvesen felelt, kölcsönössé vált a kíváncsiság.
A Kresznerics emléktáblánál koszorúzással kezdődő estét a Magyar Kultúra Napján meghirdetett helytörténeti Kultúr-totó vetélkedőjének eredményhirdetése zárta, ahol mindenki nyertes volt, oklevelét és „ivanc#csakegyutt” feliratú, címeres bögréjét büszkén vitte haza. S mi a közös az alábbi elnevezésekben -Hókifli, Justice for Hungary, Maláka-, azt megtudhatják, ha ellátogatnak Iváncra, ahol a jövőben sorozatot indítunk „Érték-mentés másként” címmel. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!