Elérhetőségek

Ivánc Község Önkormányzata

Cím: 9931 Ivánc,
Kossuth Lajos utca 119.
Telefon:
+36/94/442-417
+36/94/542-027
E-mail:
ivanc@ivanc.hu


A tavasz színei

2022.05.02.

A tavasz színei

Tavaszköszöntő rendezvény Iváncon

 

A tavasz színei címmel tavaszköszöntő kulturális rendezvényt szerveztünk Iváncon 2022. április 23-án a régi iskola épületében. A kiállítással egybekötött program a természetvédelem jegyében zajlott.

A rendezvény résztvevőit Csider Sándor költő-tanár Forrás című költeményével köszöntötték helyi diáklányok: Sipos Réka, Czéder Zsanett és Kiss Virág.

Gyarmati Tibor, Ivánc község polgármestere is köszöntötte a vendégeket, kiemelten a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának vezetőjét, Éles Krisztina megyei igazgatót, Hegyhátszentmárton polgármesterét, Pál Lászlót és az előadókat.

Éles Krisztina igazgató a Nemzeti Művelődési Intézet által indított szakkörökön elkészült tárgyak kiállítását nyitotta meg. Elmondta, hogy Vas megyében 124 településen indult szakköri tevékenység. Mint a Vas Megyei Értéktár Bizottság tagja, a helyi értékek megbecsülésére is felhívta a figyelmet. „Milyen csodálatos dolog, hogy a helyszínen ezekből is látható néhány darab” - fejezte ki elismerését -„hiszen a hagyományokat, értékeket éltetni kell.” Mint ahogy a szakkörön is együtt munkálkodik az idős és a fiatal, közben beszélgetnek, tanulnak egymástól és gyönyörű kézműves dolgokat alkotnak együtt - közösségben.

Iváncon gyöngyfűzés szakkör szerveződött az NMI támogatásával. A kapott gyöngyökből nyakláncot, karkötőt, fülbevalót, gombot és kokárdát is fűztek az ügyes kezű tagok.

Az elkészült ékszereket izgatottan helyezték el egy használaton kívüli akváriumban a kiállításra. Most pedig várják már a két hét kiállítási idő leteltét, hogy hordhassák is a szép gyöngyfűzött tárgyakat.

Hegyhátszentmártonban mézeskalács szakkörön vehettek részt az érdeklődők. Ott a különböző alkalmak mézeskalácsait készítették el: karácsonytól egészen húsvétig, a korabeli vásárok mézesbáb-figuráin át az Anyák napi tükrös szívekig. Természetesen többféle díszítési technikával is megismerkedtek- cukormázzal írókázva, felületkezeléssel beszínezve, illetve húzott technikával vagy egyszerűen magokkal díszítve.

Fölnagy Csaba gitáros énekmondó ismert népzenei feldolgozással, saját szerzeményekkel és őrségiesített dalszövegekkel szórakoztatta a közönséget. Az Erdő közepében járok című népdal feldolgozása, mely a Republic együttesnek köszönhetően sláger lett, - méltán kapcsolódott az esemény témájához és remek hangulatot teremtett a folytatáshoz.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, Szekeres Zsófia Ivánc természeti értékeiről tartott érdekes előadást, melyből megtudhatták a jelenlévők például azt is, hogy a tavaszi csigagomba csak ezen a területen található meg valamint az ország legnagyobb bükkfája is Iváncon ágaskodik. A madarakról, a Rábáról és további növényekről is érdekes információkat hallottak a jelenlévők. Kiderült, hogy évről évre más-más gólyát láthatunk a fészkekben, bár szinte mindenki azt gondolja, hogy ugyanaz a gólya-pár tér vissza oda.

Az Ivánci Népdalkör vasi és kisalföldi népdalokból összeállított csokra citerakísérettel hangzott el.

Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek a kisállatok bemutatója, melyen hullámos és nimfa papagájok, törpenyúl és hörcsög megtekintésére volt lehetőség. A kisállatok többsége helyi lakosoktól származik, akik szívesen fogadták el a felkérést, hogy bemutassák házi kedvencüket pár óra erejéig. De Csákánydoroszlóból is érkeztek papagájok a kiállításra.

A kötött programelemek után mindenki talált látnivalót, miközben vendéglátásra is sor került. A zsíros kenyéren ezúttal a Nemzeti Művelődési Intézet logoja díszelgett pirospaprikával színezve a már hagyományosnak számító Ivánc feliratos kenyerek mellett.

Kötetlen beszélgetések alakultak. A gyöngyfűző szakkör tagjai bemutatót tartottak egy-egy ékszer elkészítésének menetéről. Ki is lehetett próbálni, milyen lehet a pici gyöngyök még kisebb gyöngylyukait megtalálni.

Az Ivánc címerét ábrázoló kirakó a gyerekeket kötötte le inkább.

Ivánc Község Önkormányzata a rendezvény által szerette volna megidézni a mindenki által vágyott igazi tavaszi hangulatot a természetben és az emberi szívekben is egyaránt.

További fényképek a galériában: https://ivanc.hu/hu/galeria/a-tavasz-szinei/

 

Az eseményről az alábbi hivatkozáson találhatják a Vas Népe tudósítását:

https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2022/04/a-tavasz-szinei-tavaszkoszonto-rendezveny-ivancon-fotok?fbclid=IwAR3X034zSG3eXhw8jntm4-Q2zvAfDTSCK11uRIfRFhyTvHwO1P6W9N1qlhM 

 

Horváth Bernadett

közművelődési munkatárs

 

 


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Ivánc Község Önkormányzata - Magyar