Elérhetőségek

Ivánc Község Önkormányzata

Cím: 9931 Ivánc,
Kossuth Lajos utca 119.
Telefon:
+36/94/442-417
+36/94/542-027
E-mail:
ivanc@ivanc.hu


Ivánci Népdalkör

Az Ivánci Népdalkör 2000-ben 15 fővel alakult. Fő céljuk népzenei értékeink megőrzése és a felnövekvő generációknak történő továbbadása.

Némethné Sörös Ilon vezetésével kezdetben a megyei illetőségű népzenetudós, Békefi Antal gyűjteményéből énekeltek népdalokat. Az Ivánci Népdalkör Körmenden a Békefi Antal emlékversenyen III. helyezést ért el.

A Népdalkör a helyi rendezvények állandó közreműködői, így nemzeti ünnepeken, Idősek Napján, falunapon lépnek fel. Kórustalálkozókon többször szerepelt a csapat Celldömölk, Szombathely, Körmend, Egyházashetye településeken.

A hagyományosan szerveződő falunapokon nyaranta bejárják szinte egész Vas megyét.

A Kulturális Forgatagnak 5 évig állandó résztvevői voltak, kétszer az Ivánci Népdalkör szervezte. Az Őrségben megrendezett Tökfesztiválon, az Őrségi Napokon is rendszerint szerepelnek.

A kórusvezetők változtak, Ilona után a hetyei daloskör segítségével Kovács Mária, majd az ő távozása után, 2008-ban Cservék László lett a vezető. Neki köszönhetően a citerazenét is sikerült bevonni a Népdalkörbe.

Más tájegységek népdalait is megtanulták, előadtak már mura vidéki népdalokat, de zalai, hortobágyi, szatmári, rábaközi, vasi csokrokat is. Munkájuk eredményességét jelezte 2009-ben Zalalövőn a "Salla" Művelődési Központban rendezett "Egyszer volt egy ?68" elnevezésű tehetségkutató versenyen elért I. helyezésük Népművészet-néptánc kategóriában.

Az énekkar sikere távolabbi helyekre is eljutott. Emiatt meghívást kaptak Táplánszentkeresztre, Vasvárra és Körmenden finn delegációnak adhattak nagy sikerű műsort. Két alkalommal Ausztriában is felléptek.

Sajnos a létszámunk csökkent a 15 év alatt, jelenleg Cservék László sem dolgozik már velünk, így a megmaradt - elsősorban alapító - tagok lelkesen próbálnak.

A Népdalkört az Ivánci Önkormányzat évente támogatja. A szereplések helyszínére való eljutás általában falubusszal történik.

Ivánc 2015. évi falunapi rendezvényén az Ivánci Népdalkör átvehette a "Pro communitate Ivánc" elismerést, melyet Ivánc Község Önkormányzata alapított.

A Népdalkör tagjai egyben a Sigray Margit Faluvédő- Faluszépítő Kulturális Egyesület tagjai is, ezért különösen fontos számukra, hogy a kulturális rendezvényeken való részvétellel a hagyományokat ápolják, és a közösséget összetartásra sarkallják.

"A jó hangulatú próbákon az együttlét, a népdal szeretete, a közösség ereje olyan erő, ami éltet bennünket." /Németh Zsuzsanna kórustag/


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Ivánc Község Önkormányzata - Magyar